"Bill, ha most velem jössz..." - Miért fél az ember zsigeri módon a bohócoktól?

Régóta érlelődik bennem ez a kis írás, a végső lökést pedig az "Az" c. horrorfilm adta meg, amit körülbelül egy hónapja láttam a moziban. Bár soha nem féltem a bohócoktól, és maradandó élményt is csak arra az éjszakára adott a film, amikor - mint valami holdkóros - járkáltam a házban az éjszaka közepén. Magam is meglepődtem, hogy egy álmatlan éjszakával és némi hányingerrel megúsztam az első horrorfilmes élményemet, de ettől függetlenül számtalan embert tudnék említeni, akik pusztán a "bohóc" szó hallatán szaladnak a világból kifelé. Vannak, akik mulatságosnak találják őket, mások bosszankodnak rajtuk, néhány ember viszont szabályosan elájul tőlük. De mi a magyarázat erre az elemi rettegésre? Van alapja, vagy csak néhányan túl sokszor nézték meg a "bohóchorrort"? Hol van a határ az egészséges félelem, és a rettegés között? A mai írásomban többek között ezekre a kérdésekre keresem a választ, és remélem, a cikk végére látni fogjátok, hogy nem is annyira egyszerű a dolog, mint amilyennek látszik. Mert a bohócoktól való rettegésnek, és egyáltalán a félelemnek számtalan olyan komponense, összetevője van, amire elsőre talán nem is gondolnátok. 

Letűnt korok nevettetői vs. 21. századi rettegés

Akár hiszitek, akár nem, a bohócok nagyon régóta az emberek között vannak, csak régen nem rettegés és állandósult félelem lengte körbe őket, hanem épp ellenkezőleg: a vidámság. Az egyiptomi fáraókat 3000 éve már törpe bohócok szórakoztatták, de felbukkantak az ókori Kínában és a Római Birodalomban is. A középkorban nagy tisztelet övezte őket, hiszen ők voltak az uralkodók bolondjai, és tréfát űzhettek másokból anélkül, hogy büntetést kaptak volna. A 18. és 19. század végén pedig megjelentek a pantomimesek. A régi idők bohócai kizárólag a felnőtteket szórakoztatták, majd a 20. század környékén a gyerekek mulattatása lett számukra elsődleges. Majd jött a film, a mozi, a televízió, a képregény, és ezzel együtt a bohócok is átalakultak, kedves figurákból szörnyetegekké. Nem tett jót a bohócok hírnevének, hogy a 20. - 21. században szinte minden alkotó gonosz formát kölcsönzött és kölcsönöz ezeknek a karaktereknek, és csak elvétve akad, aki a vidám oldalról közelíti meg a témát. 

Ártatlan mesék, ördögi karakterek = bohócfélelem erősödése a gyerekekben?

Kezdetnek itt a Garfield képregények, rajzfilmek egyik szereplője, Binky bohóc. Ő már határozottan gonosz karakter, de egy ártatlan meséből ugyan melyik felnőttnek jön le, hogy a gyerek elsősorban nem a jó figurákra fog fókuszálni? Márpedig ha megnézitek, Binky eléggé figyelemfelkeltő alak, sokszor még a fő karaktereknél is erősebb képi ábrázolása van. És természetesen a kíváncsiságot lehet a gyerekekből legkevésbé kiirtani, úgyhogy a gonosz karakterek megmaradnak bennük, míg a jókat elfelejtik, ha a szülőkkel nem beszélnek róluk. A pszichológusok szerint a bohócfóbia kétéves kor körül kezd kialakulni, akkor, amikor az idegenektől való félelem is. Meg persze akkor, amikor a gyerekek kezébe először kerül tablet, először látnak képernyőt, szóval... Ebben a korban a gyerek elméje még fejlődik, és nem mindig képes elkülöníteni a képzeletet a valóságtól. Az emberek zöme kinövi a félelmeit, de a felnőtt lakosság 2 százalékánál megmarad a bohóciszony. Ezen iszony mellett dolgozik a bohócok képi ábrázolása, és a gonosz figurák látványa gyermekkorban.

Kultfilmek - kultfigurák

"A fóbia indokolatlan viszolygás vagy ösztönös rettegés meghatározott tárgyaktól, helyzetektől vagy személyektől, amelyek igazolhatatlan voltát a személy felismeri, de szabadulni nem tud tőle." (Forrás: webpatika.com) Mivel bohócokkal minden gyerek találkozik a cirkuszban, a születésnapi bulikon (vagy manapság televízióban, tableten, stb.) semmi meglepő nincs abban, hogy a csöppségek is viszolyogni kezdenek tőlük. Képzeljük csak el: egy ártatlan, a világból vajmi keveset látott gyerek hirtelen szembekerül egy furcsán sminkelt, színes hajú, harsány öltözetű, rajzfilmszerű alakkal, aki ilyen meg olyan trükkökkel zaklatja. A legtöbben nevetnek rajta, de egy félénkebb, visszahúzódóbb lurkó halálra is rémülhet tőle.

Itt szót kell ejtenem néhány filmről is, amik csak fokozzák ezt a bohóciszonyt. Mindjárt itt az általam is említett, "Az." c. horrorfilm. Nem véletlenül volt hányingerem a film után, bár ezt betudom annak, hogy először ültem be horrorfilmre. Jobb érzésű szülő megfogadja a mozi kiírását, és a közelébe nem enged még egy kamaszt sem hasonló filmnek. Azóta inkább elkerülöm még a Google találatokat is a bohóc szóra. De most komolyan, ti nem kapkodnátok magatokat hazafelé, ha az utcán szembejönne veletek egy ilyen bohóc? Egyébként egy visszatérő emlékem nekem is van, mégpedig a Poltergeist c. film, amiben egy iszonyatos bohócfigura rémisztgeti a szerencsétlen gyereket. Aztán csodálkozik a szülő, hogy a gonosz karakter marad meg a gyerek fejében, és többet nem mer sötétben aludni...

Ha engem kérdeztek, szerintem a nevettető bohócoknak ezekkel a filmekkel végleg leáldozott, mehetnek munkanélküli segélyre, hiszen még azokat is sikerült jól halálra rémíteni, akik a bohócokat korábban kiröhögték. Akkor mi van a rettegőkkel? Aztán itt a másik kultfigura, akit számtalan ember alakított, de egy sem tudott annak a színésznek a közelébe kerülni, akinek a karakter okozta a vesztét. Ő az öltönyös bohóc, Joker. Heath Ledger annyira hozta a figurát, hogy az embereknek szinte tudatába égett a gonosz bohóc képe. Nem véletlenül "kapott" érte posztumusz Oscart sem. Nem hinnétek el, de ahogy haladok végig a facebookon, és kinyitom fülemet - szememet, látom, hogy a felnőttek nagy része inkább vele szimpatizál, mint a jó karakterrel. Nem csoda, hiszen annyira kultikus, annyira elemi az alakítás. És még valami: mi is mindig Jokert idézzük, és nem Batmant: "Az őrület olyan, mint a gravitáció: csak egy kis lökés kell hozzá!"

"Te csak szenvedjél, bohóc, arcod mázas kripta..."

Kedves hölgy olvasóim, most önökhöz szólnék. Csak józan ésszel gondoljanak bele, mi szükségük van rá, hogy minden reggel festéket kenjenek az arcukra? Úgy van, önöknél a pont: hogy eltakarják vele, amit nem akarnak láttatni. Vannak napok, amikor én csak több kiló vakolattal vagyok hajlandó utcára lépni, és a festékkel a valódi érzelmeimet jól el tudom rejteni. Talán azért félünk a bohócoktól, mert ilyenkor a tudatalattinkban villog a vészjelző: a hatalmas, vörös mosoly nem biztos, hogy igazi, a tonna festék mögött pedig van valami egészen más is. Egyébként észrevettétek, hogy a bohócok megjelenése mennyire különleges? Nem véletlenül. Figyeljétek csak meg: fehérre meszelt arc, piros mosoly, piros krumpliorr, retinát égetően színes, egymáshoz nem illő ruhák, paróka és könnyvonalak. A fehér szín előtt a piros látszik legerősebben, ez tény. De akad még más furcsaság is.

A könnyvonal nagyon hasznos "találmány," az állatoknál a gepárdnak van szinte ugyanilyen alakzat a szeme alatt. Ám az embernek nincs, kivéve ha fest magának, ezzel pedig a szemekre hívja fel a figyelmet. És figyeljétek meg a harcosokat, a sportolókat verseny közben, mindegyik fekete csíkot húz a szeme alá, hogy veszélyesebbnek tűnjön az ellenfél számára. Az ember szociális lény, a testbeszédből, és az arcra kiülő érzelmekből olvas. Ezek döntenek arról, hogy érdemes-e interakcióba lépni a másikkal. Most képzeljétek magatok elé azt a személyt, aki állandóan vigyorog - vigyorog - vigyorog, és egy percre sem hagyja abba. Furcsa, nemdebár? A Szemfényvesztők c. film óta pedig jól tudjuk, hogy "minél többet vélnek látni, annál könnyebb lesz önöket becsapni."  Ez is egyértelmű, ha jobban a dolgok mögé nézünk. A szokatlan fizikai jellemzők (paróka, piros mosoly, a könnyvonal, stb.) mind hozzájárulnak az ember diszkomfort érzetéhez, és bizonytalanságához. Hiszen egy ilyen figurától bármi kitelhet - ha pedig nem figyelsz eléggé, és nem futsz el időben, te leszel a következő...

Uncanny - Valley effektus

Nem hallottatok még róla? Akkor nálunk első kézből informálódhattok. A világhírű pszichológus, Sigmund Freud 1919-ben megjelent tanulmányában írt a jelenségről először, de 1970-ben japán kutatók is igazolták az elméletet. Sigmund szerint az ember megijed attól, ami számára ismerős és ismeretlen, ugyanabban az időben. Ez elsőre elég idétlenül hangzik, de lássuk, mi a folytatás. "Több kísérlet is bebizonyította, hogy a különböző testrészek kihangsúlyozása, hiánya, különbözősége tűnik fel az embernek először, és nem az ép. Egy való életből vett példa azt szemlélteti, hogy a gyerekek mennyire meg tudnak ijedni például az amputálttól, mert nem értik, miért hiányzik a testrésze. A Harvard egyetemen azzal magyarázták a jelenséget, hogy a bohócnak hasonló felépítése van, mint az embernek (mert egyébként ő is ember, magamat alapul véve pedig nyomorgó egyetemista...) viszont néhány testrésze erősen eltúlzott, kihangsúlyozott. Az ember hamarabb érzékeli a különbséget, mint a hasonlóságot, és ez félelmet okoz." Ez egybevág az általam tanultakkal is: azok a figurák, akik emberien néznek ki, úgy is mozognak, de bizonyos apróságokban különböznek tőlünk, félelmet keltenek. Ezzel a hatásmechanizmussal dolgoznak a horrorfilm készítők, és példának tudnám felhozni a zombikat, a pantomimeseket, vagy esetünkben a bohócokat. Ezek első pillantásra emberinek látszanak, de a furcsa mozgásuk, vagy akármilyen más apróság (ha figyelünk) elárulja, hogy valami nagyon nem kóser. Ezután nincs más hátra, mint előre, bekapcsol az ember védekező reflexe, ami üzen az agynak: ideje felhúzni a nyúlcipőt...

Változnak az idők, vele változok én is

Az ember kulturális ízlése az évtizedekkel, évszázadokkal együtt változik, és ebbe beletartozik az is, hogy mit tart elfogadhatónak, közönségesnek, vagy humorosnak. Ha például egy filmbeli karakter (mondjuk bohóc!) elcsúszik egy banánhéjon, máskor egy "kalapáccsal" ütlegeli a cimborája kobakját, azt "Slapstick Comedynek" - azaz fizikai, vagy helyzetvígjátéknak nevezzük. Aki látta már az Őserdő Hőse c. 1997-ben készült filmet, annak egyből beugorhat, miről hadoválok. De hogy ismertebb filmet is említsek, ugyanilyen műfajú a két Ace Ventura film, vagy az Istenek a Fejükre Estek (1980.) De hozhatnék szemléletes példákat a Tom és Jerry c. rajzfilmből is. A humor ezen fajtája nem minden időben volt népszerű, hiszen az emberek nem mindig tudták elviselni, ha a társukat ütlegelik, vagy fájdalmat okoznak neki. Az, hogy kényelmetlenül érezzük magunkat, amikor bohócokról esik szó, nem véletlen: megint olyan időszakban vagyunk, amikor a közízlés nehezen elfogadhatónak tartja az effajta viselkedést. A 20. század elején az emberek még óvatosak voltak a színes ruhájú, festett arcú, piros orrú alakokkal, hiszen ez afféle újdonságként hatott. Majd az 1960-as években, amikor színre lépett pl. Ronald McDonald, a bohócok karrierje is felfelé kezdett ívelni. Amióta pedig az embert a képi világ, a televízió, a film alakítja, a bohócok leszállóágban vannak, hiszen az emberek félnek tőlük. Az emberek alapvetően érzékenyek bizonyos kifejezésmódokra, és ha ezeket idegennek vagy kerülendőnek tartják, az egyfajta védőfunkció. A bohócok azáltal, hogy feltűnő, de valódi arcukat eltüntető ábrázatuk van, éppen ezt a hatást provokálják ki az emberből. 

 

 Konklúzió

A bohócoktól való viszolygást leginkább a szélsőségük okozza, és minden szélsőséges dolog nagyon könnyen az ellenkezőjére fordítható. A hullámvasutak célja például a szórakozás, az izgalommal az adrenalinszint fokozását lehet elérni, amitől sokkal jobb kedvünk lesz és energikusabbnak érezzük magunkat. Ám ha közben belegondolunk abba, hogy van egy meglazult csavar, egy rossz hegesztés is a rendszerben, akkor a felhőtlen szórakozás tíz perces rettegéssé fog fajulni. A bohóc is hasonló eset, hiszen mókás arca, stílusa könnyen kételyt ébreszthet. A felnőttek bohócoktól való félelmét ugyanaz váltja ki, mint a gyerekeknél a sminkelt arc. Ám míg utóbbinál ez a vonások eltúlzottsága miatt lehetséges, addig előbbinél oka a megbízhatatlanság. Hiszen a fene tudja, mit rejt igazából a vakolat...

 Okok, ami kiválthatják gyermekkorban a bohóciszonyt 

forrás: pszichologia.com

1. Nagyban függ a gyerek habitusától, hogy izgalmasnak, vagy félelmetesnek tart-e valamit. Vannak gyerekek, akik szeretik például a szellemvasutat, mások viszont egyszerűen félni kezdenek. Így van ez a bohócokkal is. Szülőként fontos figyelni a gyermekünk első ilyen reakcióira. 

2. Van, hogy a gyerek túl fiatal korban találkozik először bohóccal, amikor még nem tud különbséget tenni valós és nem valós veszély között. (Ezért nem véletlen a horrorfilmek korhatár jelzése sem.) A pontos életkort nehéz belőni, de érdemes megvárni, míg a gyerek eléri azt a kort, amikor már magától képes az érzéseiről beszélni.

3. Ha a gyerek környezetében más gyerekek vagy felnőttek is félnek a bohócoktól, akkor az utánzás miatt nagyobb eséllyel alakul ki benne is a félelem.

4. Előfordul, hogy a gyerek a gyakori családi veszekedések miatt nem érzi magát biztonságban otthon, ideges és szorong. Ha ilyen életszakaszában találkozik bohócokkal, akkor öntudatlanul is e torz alakokhoz párosíthatja negatív érzéseit. Ezért később, ha újra bohócot lát, az feltámaszthatja az eredetileg a családi körülményekből fakadó félelmeit.

5. A gyermekek idegrendszere a felnőttekénél érzékenyebb az új szagokra, ízekre, és a különböző vizuális vagy hallási ingerekre. A bohócok túlzó arca és viselkedésük pedig egyszerűen túl sok lehet egy arra érzékenyebb gyerek számára. Ti féltek a bohócoktól?