Sziasztok! :)
Meghoztam a Writing Challenge következő történetét. Igaz a történetben magamról kellett volna írnom, de ehelyett inkább kitaláltam valami mást. Én nem igazán tudnék mit kezdeni egy idegen kulccsal.
***
A nap sugarai áthatoltak az ablakomon, és kiégették a
retinámat. Idegesen húztam a fejemre a takarót, és szorítom még jobban össze a
szemhéjaimat.
- Csak még öt percet. – morogtam kelletlenül, majd a
jobb oldalamra fordultam. Kisöpörtem az arcomból a hajamat, letöröltem az
éjszaka kifolyt nyálamat az államról, és a szám sarkából, majd megpróbáltam
visszaaludni. Korán volt még ahhoz, hogy felkeljek. Az álom viszont nem akart
újból a szememre jönni, így fél óra kínszenvedés után kidugtam az egyik
lábfejem a takaró alól.
- Hmm. – dünnyögtem magam elé. – Kellemes az idő.
Nagy nehezen kibújtam a vastag, és meleg dunyhám alól, majd
az ágyamon ülve végignéztem magamon. Kiszakadt neccharisnya, aminek hiányzik a
lábfeje, rövid, piros, fekete kockás szoknya, és egy mélyen dekoltált topp, ami
alól hiányzott a melltartóm. Egy rakat karkötő volt a kezemre aggatva, illetve
egy kulcsot szorongattam a bal tenyeremben. A hajam úgy nézett ki…
- Kulcs? – ébredtem fel azonnal. – Hát ez meg, hogy az
ördögbe kerülhetett hozzám? Elhoztam volna tegnap a buliból? Hiszen nem az
enyém… Az én kulcsomon pandamaci lóg.
A nagy töprengés közepette komótosan elsétáltam a
fürdőszobába. A tükörbe nézve leszörnyedtem a kinézetemen. Lefolyt smink,
elkenődött rúzs, kiszívott nyak. Idegesen megvakargattam a hátsó fertályomat,
majd a kulcsot letettem a mosdó mellé.
- Ezzel most mit kezdjek? – agyaltam, miközben nekiálltam
levakarni a fejemről a több rétegnyi vakolatot. – Vajon kié lehet?
Miután az arcomról sikeresen, fél óra szenvedés után eltávolítottam
azt a borzalmat, a kádba vetettem magam, és jó alaposan megfürödtem.
Azt hiszem a tegnapi buliban kissé elvetettem a sulykot. Nem
emlékeztem sok mindenre, de arra tisztán, hogy túl sokat ittam, és rengeteg
emberrel táncoltam. Rémlik valami arról is, hogy összevesztem a barátnőmmel, de
nem tiszta a kép. Kicsit túlságosan is elengedtem magam.
Elfeküdtem a vízben, és kisöpörtem a tudatomból a tegnapi
buli fel-felvillanó képkockáit. Megpróbáltam csak úgy tengni. A forró víz körbe
ölelte a testem minden centiméterét, és jóleső kellemes érzést nyújtott. Pillanatok
alatt teljesen ellazultam tőle, és el is aludtam.
Amikor kipattantak a szemeim, a vizem már teljes mértékben
kihűlt, így kénytelen voltam kiszállni belőle. Át dörzsöltem mindenemet a
törölközővel, majd egy szál semmiben a nappaliba siettem. Útközben még a
kezembe kaptam a kulcsot, és a telefonomat is. A nappaliba érve idegesen
fel-alá kezdtem rohangálni. Ugyanis amint kinyitottam a szemeimet a fürdőben az
emlékezetembe villant egy kép, ahogy egy számomra idegen pasi átnyújtja a
lakáskulcsát, miközben azt búgja a fülembe, hogy másnap vár a házában egy kis
légyottra, de előtte hívjam fel.
A telefonom névjegyzékében kutattam, mikor a lábam bele
akadt a szőnyegbe, és hasra vágódtam a hideg taposón. Meg kell, hogy mondjam, a
melleimnek nem igazán tett jót ez az érkezés. Azonnal sajogni kezdtek. Nem
mellesleg a kulcs is kirepült a kezemből, de nem érdekelt. Feltápászkodtam, és
a szőnyegre ültem. Az egyik kezemmel a fájó mellemet próbáltam nyugtatni, míg a
másikkal tovább kutattam a névjegyzékben. Háromszor görgettem végig, de
semmilyen gyanús telefonszámot nem láttam. Pedig már bíztam abban, hogy a
pasas, akitől a kulcsot kaptam tényleg megadta a számát, így könnyű szerrel
vissza tudtam volna neki adni. Pechemre viszont nem volt új elmentett névjegy a
telefonomban, de mielőtt megnyugodhattam volna, újabb képek villantak be az
estéről. A pasas, amelyiktől a kulcs van egy szobába cipelt, és neki állt a
lábam közt matatni, majd elvette a kulcsot, hogy erre már nem lesz szükségem.
Megráztam a fejem, hogy kisöpörjem életem egyik nagy hibáját
a fejemből. Bár sohase emlékeztem volna rá. Bár sose jött volna vissza ez az
emlék!
Felálltam a földről, és a kulcsért indultam. Ha nem az övé,
akkor kié lehet? Éppen csak kihalásztam a tárgyat a fotel alól, mikor
csengettek. Az ajtóhoz sétáltam, és egy határozott lendülettel kitártam. A
barátnőm állt ott, és „ijedten” a szeme elé kapta a kezét.
- Az isten szerelmére Anna! Vegyél már fel valamit. – szólt
nevetve.
Megdermedtem, majd lefelé fordítottam a fejem. Anyaszült meztelenül
nyitottam ajtót! Most komolyan? Hol hagytam el a fejemet, hogy ilyet csináljak?
És ha egy vad idegen állt volna az ajtó túloldalán?
Beengedtem Kittit, majd a szobámba szaladtam, és felkaptam
magamra az első göncöt, amit kihúztam a szekrényemből. Mire végeztem, a
barátnőm már kényelembe helyezte magát a fotelemben.
- Mi van a kezedben? – kérdezte, mikor mellé értem.
- Egy kulcs. – ültem le a karfára, és átnyújtottam neki. –
Fogalmam sincs kié.
Elmondtam neki az elméletemet, hogy azé a pasasé lehet, de
száz százalékig állította, hogy nem hiszi, hogy újfent a kezembe adta volna a
történtek után a kulcsát.
- Amúgy nem haragszom az este miatt. – fordult felém, és a
szemembe nézett. – Tudod a pasas miatt. Elég durván összevesztünk tegnap,
szóval nem csodálom hát, hogy másnak az ágyában kötöttél ki. Ne legyen
bűntudatod miatta. Én is megtettem.
- Ugye tudod, hogy nagyon szeretlek?
- Én is. Mindennél jobban. – válaszolta, majd magához
húzott, és ráérősen, szenvedélyesen szájon csókolt.
Mikor sikerült szétszakadnunk, Kitti a mellkasomnak hajtotta
fejét.
- Lehet, hogy le kellene adnunk a kulcsot a buli helyszínén
a pultosnak. Hátha keresi a gazdája. – szólt, miközben a hajtincseimmel
játszadozott.
- Igazad lehet. – nevettem fel. – Ha belegondolok, hogy
valaki az utcán töltötte az éjszakát, mert elhoztam a kulcsát, szörnyen érzem
magam, viszont vicces is.
- Akkor menjünk rögtön. – állt fel. - Megvárlak odakint.
A szobámba szaladtam, és az éjjeli szekrényemről felkaptam a
kocsikulcsomat. Nem épp a legjobb másnaposan vezetni, de most muszáj lesz. Már
épp indultam volna kifele, mikor a szekrény és az ágy között meg akadt a szemem
egy sárga cetlin.
Felvettem, elolvastam, és majdnem megszakadtam a röhögéstől.
Cipő, és minden egyéb nélkül Kitti után iramodtam, hátulról átöleltem, és
elkezdtem visszahúzni a házba.
- Mit csinálsz? – kérdezte kuncogva, mikor az ajtón belülre
értünk. – Vissza kell vinnünk a kulcsot.
- Nem kell. Anyámé a kulcs. – súgom, majd odaadom neki a
papírlapot. – Időnk, mint a tenger.
Anna, drága kislányom.
Estefelé nálad jártam, de nem voltál itthon, és a telefonod
is kikapcsolt állapotban volt, ezért hagyom itt az ajtón ezt az üzenetet.
Apáddal wellnesselni megyünk a hétvégére, és a kutyára kellene vigyázni.
Személyesen akartalak erre megkérni, de nem voltál itthon.
A házunk kulcsát becsúsztattam a küszöb alatt, hátha kell
majd valami onnan, a kutyát pedig becsuktam a tiéd mellé.
Vasárnap este találkozunk.
Anya
- Ezek szerint az éjjel, mikor hazaértél, akkor behoztad a
levelet, és a kulcsot is, csak nem emlékeztél rá? – nevetett fel a lány.
- Nagyon úgy tűnik. – válaszoltam szintén nevetve.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése