A krimi koronázatlan királynője

Agatha Mary Clarissa Miller 1890-ben látott napvilágot Angliában, Torquay városában egy középosztálybeli família harmadik és egyben legkisebb gyermekeként. Néhány évvel később a család anyagi helyzete miatt Dél-Franciaországba költöztek, ahol a kislány intelligenciája hamar megmutatkozott. Édesapja halála utána Agatha visszaköltözött édesanyjával és testvéreivel Angliába, és ott folytatta tanulmányait. 1914-ben házasodott össze első férjével, Archibald Christie-vel. Innentől kezdve viselte azt a nevet, amelyet manapság nagy sikerű krimikötetek borítójáról ismerhetünk. Agatha Christie első regényét 1920-ban adták ki, az elsöprő siker és a világhírnév azonban még váratott magára. 1926-ban Az Ackroyd-gyilkosság című kötetével Agatha az egész világ szívét megnyerte, és innentől kezdve sikere töretlen maradt egészen 1976-os haláláig. 

Agatha Christie neve mindenki számára ismerősen cseng, még akkor is, ha hirtelen nem tudja megmondani, hol és mikor hallott róla. A mai napig népszerű írónőről mégis csak keveset - fájdalmasan keveset - tud a nagyközönség, és sokan kiváló regényeit és különc nyomozóit sem ismerik. Ez az írás azoknak szól, akik nem ismerik a krimi koronázatlan királynőjét, de kíváncsiak rá, és azoknak, akik ismerik és szeretik őt, és szívesnek olvasnak róla. 

Agatha Christie titkos élete

Agatha Christie legismertebb és legkedveltebb művei a detektívtörténetek. Ezeket különbözőképpen csoportosíthatjuk, keletkezésük, szereplőik, cselekményszáluk alapján. Azonban csak kevesen tudják az írónőről, hogy nemcsak krimiregényeket írt. Mary Westmacott álnéven publikálta lélektani, romantikus regényeit, amelyek kevesebb sikert arattak, mégis közel álltak Agatha Christie szívéhez. Az írónő jellegzetes, tömör, azonban kifejező stílusa és tökéletes emberismerete ismételten megmutatkozik ezekben a könyvekben, bár a cselekményük korántsem olyan izgalmas, mint más regényeié. 

Egy érdekes epizód

Agatha Christie magánéletében is érdekes személyiség volt. Fantasztikusan intelligens, sokoldalú tehetség volt, aki élénken érdeklődött a zene és más művészetek iránt, sokat olvasott, idegen nyelveken beszélt és szívesen utazgatott. Ennek ellenére első házassága hamar felbomlott. 1926 decemberében férje, Archibald elköltözött, és szeretőjét, bizonyos Nancy Neele-lel töltötte a hétvégét.  

Az írónő december 3-án, nemsokkal a bejelentés után eltűnt. Tíz napig semmi hír nem érkezett felőle. Mivel ekkor már széles rajongótáborra tett szert, eltűnése aggodalmat keltett olvasóiban, akik nyomban keresőcsapatokat alakítottak, és éjt nappallá téve kutattak az írónő után. 

Autóját később egy surrey-beli városban találták meg, nem messze Agatha Christie akkori lakóhelyétől égő lámpákkal, bőröndjével az utastérben. A rendőrség kiadta a feltételezett holttest keresésére vonatkozó parancsokat. 

Egy egész ország, egy egész világ idegesen várta a végkifejletet. Eltűnéséről többféle teória is született, amelyek közül egyik sem bizonyult valósnak: feleséggyilkosság, emberrablás és hasonlók. 

A következő héten bejelentés érkezett a rendőrségre, hogy egy elegáns hotel muzsikusa egyik vendégükben felismerni véli a keresett személyt. Állítása szerint a hölgy december 4-én érkezett a hotelbe, és Mrs. Neele néven jelentkezett be. A hölgy fokvárosi, családját elveszített asszonyként mutatkozott be, még egy hirdetést is közzétett a Times-ban: 

"Kérem a korábban Dél-Afrikában élő Teresa Neele barátait és rokonait, jelentkezzenek."

Egy fiatal újságíró ezután Mrs. Christie-nek szólította, hogy bizonyítsa gyanúját, miszerint a híres írónőről van szó. A hölgy felismerés jeleit mutatta, azonban nem emlékezett semmire. A szakemberek amnéziát állapítottak meg nála, amelynek következtében a december 3-án és 4-én történt eseményeket elfelejtette. 

Hogy valójában mi történt azalatt a tíz nap alatt, míg Agatha Christie-t eltűntként kezelték, senki nem tudja. Egyesek úgy gondolják, az írónő nem vesztette el emlékezetét, csupán férjét akarta bosszantani, azonban arra nem számított, hogy ekkora hírverés lesz körülötte. 

A kis belga detektív 

Agatha Christie egyik ikonikus karaktere, a kiváló nyomozó, a különc zseni, Hercule Poirot. A fekete hajú, köpcös, piperkőc férfiről, akinek díjnyertes bajszát mindenki ismeri, így ír megteremtője:

"És hogy milyen a viszonyunk - teremtő és teremtmény kapcsolata? Hát - bevallom -, előfordult, hogy kissé elhidegültünk egymástól! Voltak pillanatok, amikor úgy éreztem: >> Miért, miért, miért kellett kitalálnom ezt az utálatos, fellengzős, bosszantó emberkét?" Folyton megigazítja a tárgyakat, folyton nagyképűsködik, folyton a bajuszát pödörgeti, folyton félrebiccenti a tojásfejét. Különben is, mi az a tojásfej?<<"

(Agatha Christie: A kis szürke agysejtek, Poirot bölcsességei) 

A közvélemény szerette Hercule Poirot karakterét. Az általa megoldott bűnügyek izgalmasak voltak, felcsigázták az embert, a detektív módszerei pedig olyannyira sajátságosak, olyannyira különlegesek voltak, hogy az emberek ámulva olvasták és olvassák ma is magyarázatait. Érdeklődése a lélektan, és főképp a bűnügyekkel kapcsolatos pszichológia iránt egyedülálló volt az addigi krimitörténelemben. 

Ezzel szemben Agatha Christie-t idegesítette a rendmániás, tökéletes és hiú belga, akinek mindig igaza van. Többször is kísérletet tett arra, hogy eltegye láb alól, vagy legalábbis eltüntesse szem elől, de valahogy sosem sikerült neki. Többször nyugdíjba küldte, máskor beteggé tette vagy éppen életveszélyes helyzetekbe sodorta, de nem volt szíve megölni őt. Ennek ellenére Poirot utolsó esetét már a háború alatt megírta, a könyv mégis csak halála előtt egy évvel, 1975-ben jelent meg. A Függöny: Poirot utolsó esete gyönyörű keretet ad a Poirot-sorozatnak, szomorú és méltó lezárása annak.

Hogy miért nyerte el a közönség tetszését az író szerint olyan kiállhatatlan kis  belga?

Talán udvariassága, színpadiassága miatt? Vagy inkább kivételes esze és logikája teszi olyan érdekessé a karakterét? Vagy az a híres bajusz? 

Azt hiszem, ezek együttvéve alkotják Poirot jellemének varázsát, hiszen mind olyan dolgok, amelyek nélkül Hercule Poirot nem lehetne az, aki. 

Érdekes, hogy bár Christie regényeit tökéletes felépítés, feszes szerkezete jellemzi, addig karakterei életét illetően akadnak különböző problémás pontok. Például Poirot az első, 1916-ban játszódó történetében (A titokzatos styles-i eset című regényben, melyben régi jó barátjával, Arthur Hastings-szel old meg egy fondorlatos gyilkosságot), legalább 50-60 éves. Agatha Christie azonban ezt nem vette figyelembe, ugyanis regényei mindig abban a korban játszódnak, amelyben ő él. Az utolsó történetben Poirot-nak több, mint száz évesnek kellene lennie. Ez az apró hiba azonban nem teszi kevésbé élvezhetővé Christie műveit, sőt, karakterét időtlenné teszi, hogy nem öregszik. (Poirot-val és Miss Marple-lal ellentétben, Christie egyetlen nyomozópáros, Tommy és Tuppence Beresford vele együtt öregszik.)

A kotnyeles öreg hölgy

Miss Jane Marple karaktere Christie gyermekkorát idézi, talán emiatt érez nagyobb szimpátiát iránta az írónő, mint a belga nyomozó iránt. A finom, éles eszű, lényeglátó öreg hölgy ugyan mindenféle kalamajkába keveredik, mégis megtartja lényének bájos, méltóságos voltát. Idős, törékeny, de átható, kék szemű, igazi viktoriánus kori vénkisasszony. 

Mindenki elámul azon, hogy a pletykás nő, a falusi öreg hölgy, milyen kegyetlen őszinteséggel, és mégis némi részvéttel a hangjában olyan bűncselekményekről rántja le a leplet, amelyekbe még a rendőrség, sőt a Scotland Yard felügyelőinek bicskája is beletörik. 

Agatha Christie néhány műve

Agatha Christie hatalmas eredményeket ért el a krimiirodalomban. Amellett, hogy Sherlock Holmes-éhoz hasonló kultuszt teremtett, és bebiztosította rajongótáborát, elérte, hogy sikere Shakespeare-éhez hasonlatos legyen. Egérfogó című színpadi műve a világ leghosszabb ideig műsoron lévő darabja, amelynek első előadása hatalmas sikert aratott. 

Legismertebb műve, a Tíz kicsi néger, avagy amerikai kiadásának címén, a Tíz kicsi indián című  (máshol Then Were None) regény, amelyben sem Miss Marple, sem Poirot, sem pedig más, visszatérő karaktere nem szerepel. A történet egy külvilágtól elzárt helyszínen (klasszikus zárhelyi bűntény), egy szigeten játszódik, ahová egy gazdag, ám ismeretlen úriember vendégségbe hív tíz különböző osztályból való, különböző életkorú és nemű embert. Bennük csupán egy közös van. A Tíz kicsi négert joggal tartják Agatha Christie fő művének. A rejtélynek, amellyel szembeállítja az olvasót, bravúros megoldása van, azonban teljesen hiteles. 

Másik, szintén nagy népszerűségnek örvendő alkotása, a Gyilkosság az Orient Expresszen, amelyet egy utazása ihletett ugyanezen a vonaton. Ennek főszereplője Hercule Poirot, aki logikájával és tapasztalatait felhasználva ügyesen felfejti a szálakat, majd egy igen különös megoldással áll elő. Meglepő fordulatokkal teli, izgalmas és lebilincselő olvasmány. 

Az Ackroyd-gyilkosságok az Oidipusz király című dráma (Szophoklész) hagyományaira tekint vissza. Elbeszélői technikája zseniális, a bűntény megoldása pedig meghökkentő, mégis logikus. A történet a nyugdíjba vonult Poirot falujában játszódik, ahol megdöbbentő, és megoldhatatlannak látszó gyilkossági ügy hozza zavarba a helyieket. A történetet a helyi orvos szemszögéből ismerhetjük meg, aki ideiglenes Arthur Hastingset, Poirot szárnysegédjét és legjobb barátját helyettesíti. 

A közönség ezeket a műveket szerette és szereti még ma is a legjobban Agatha Christie-től, az írónő véleménye azonban egészen más. Csupán két olyan mű van, amelyet visszaolvasva is megfelelőnek, sőt, egészen jónak talált. Meglepő módon e két alkotásban sem Miss Marple-t, sem pedig Hercule Poriot-t nem szerepeltette. 

Az alibi című regény egy gazdag, látszólag egységes és tökéletes család tragédiáját meséli el. A család fekete báránya elkövetett egy szörnyű bűnt; megölte saját anyját. A gyilkosság óta évek teltek el, a család többi tagja pedig beletörődött a nő halálába, a bűnt pedig elfeledték, hiszen Jacko is életét vesztette a börtönben. Egy napon azonban egy vadidegen betör a család életébe, és lerántja a leplet az igazságról. Alibit igazol a halott fiúnak, a rendőrségen bejelentést tesz, és a nyomozás ismét kezdetét veszi. Igazán különös, csavaros és elgondolkodtató történet, amely méltatlanul ismeretlen a krimiolvasók körében. 

A másik, Agatha Christie által kielégítőnek vélt mű, A ferde ház, amely szintén egy gazdag, befolyásos család életébe enged bepillantást. A családfőt, a még mindig erős, azonban ősöreg nagyapát megmérgezik. A nyomozás sikertelen, azonban a család tagjai jól tudják, hogy ki kell deríteni az igazságot, különben örökké egymásra fognak gyanakodni. (Ez a motívum különben Az alibi című kötetben is felbukkan.) Ez a regény a gyermeki lélek kegyetlenségét, az öröklődés különös folyamatát ismerteti, kissé hátborzongatón, mégis hihetetlenül hétköznapin. 

Aagatha Christie-t azonban nemcsak bravúros rejtélyei és kedvelhető karakterei miatt szeretjük. Stílusa nagyon kifejező, tempóváltásai jól tükrözik az emberi megnyilvánulások hangulatát, mégis tömörnek, sűrítettnek érezhetjük az írásait. Ismétlődő motívumai a gyermekmondókák, amelyek akár egyes regényei címét is ihlették (például Egy marék rozs), a tékozló fiú visszatérése, az emlékezetkiesés vagy az egzotikus tájak. Több novellája és regénye is Egyiptomban játszódik, ahová második férjét, Max Mallovant, régész kísérte el. (Agatha Christie gyakran segédkezett az ásatásokon, ezért az ilyen jelenetek teljesen hitelesnek számítanak.) Ezen élményeiről Így éltünk Mezopotámiában című életrajzában olvashatunk.

Könyveit és novelláit többször is színpadra állították, később pedig filmeket és televíziós sorozatokat gyártottak belőlük. Ezek közül talán a leghíresebb a David Suchet főszereplésével készült Poirot-novellák című sorozat, illetve a Joan Hicksonnal forgatott Miss Marple-történetek. 2014-ben Sophie Hannah elsőként megkapta a jogot arra, hogy Agatha Christie karakterét, Hercule Poirot-t felhasználhassa készülő könyvsorozatában, amely  az Hercule Poirot új esetei címet kapta. Ezekben a történetekben Poirot a fiatal Catchpool nyomozóval karöltve oldja meg a bűnügyeket, a regény megítélése azonban változó.